Fontos !!!

Április 16-án szombaton tartom a születésnapi bulimat Szombathelyen a Kisfaludy 49. szám alatt.       Aki nem jön el, az nem lesz ott !!!

apósom emlékére

Sok minden kavarog a fejemben szerda óta. Nagyon gyorsan történtek az események, hogy szinte fel sem foghattam, foghattuk őket. Most kezdünk ráébredni, mi is történt valójában.

2011 február 16-án elment közülünk valaki, hatalmas űrt hagyva maga után.

Pár évvel ezelőtt apósomékkal és párommal elmentünk a körmendi cigánybálba. Ott találkoztam Ökrös Oszkárral a 100tagú Cigányzenekar cimbalmos szólamvezetőjével. Nem emlékszem már pontosan miről is beszélgettünk, de arra jól emlékszem, hogy megjegyezte: „büszke lehetsz a Palira, mert Ő az ország egyik legjobb cimbalmosa.”

És én büszke voltam rá, Horváth Pálra, feleségem édesapjára, a Palira, ahogyan mindenki nevezte. Büszke voltam rá, és hálás voltam, vagyok neki.

Hálás, hogy édesapaként olyanná nevelte gyermekeit, amilyenek.

Hálás, hogy nagyszülőként úgy szerette unokáit, ahogyan szerette.

Hálás, hogy megismerkedésünk első percétől fogva, barátként tekintett rám, kikérte és megfogadta a véleményemet, tisztelt és megbecsült, ahogy én is Őt.

 

Talán sógorom fogalmazta meg a legjobban: „Ő egy sztár volt a maga világában.”

Egész életében képezte magát. Gyermekkorától egy dolog motiválta, a zene. Azt mondják, a vér nem válik vízzé, és ez tényleg így is lehet. Édesapja, édesanyja is kiváló zenészek voltak Körmenden, és családjában többen is ezen a területen tevékenykednek a mai napig.

 

A kezdet kezdetén a Halászcsárdában (mostani KisPityer) muzsikált, majd Isis Szálló, több külföldi munka, Claudisus Szálloda és végül 17 év Bükön a Danubius Thermal Hotelben. Zenészeket tanított, és segített jó szívvel mindenkinek, aki ezen a területen segítségre szorult

.

Büszke volt a munkájára, és lehetett is. Rengeteget gyakorolt, képezte magát folyamatosan, ruhákat varratott a fellépéseire, még a cipőit is úgy csináltatta. Mindenre nagyon odafigyelt. Érdekes ember volt, akit talán egy kívülálló nem is érthetett igazán. Sokszor én is csodálkoztam, mi értelme is van a sok munkának, amit beleöl a zenébe… Most már értem. Maga miatt csinálta. Maximalista volt, amiért sokan felnéztek rá. Neki a szálloda éttermében az a pár négyzetméter ahol zenélt a világot jelentette. Az élete volt a munkája. Mindenki szerette, a kollégái, a szálloda vezetői, alkalmazottai és nem utolsó sorban a vendégek. Mindig viccelődött, megnevetette a környezetét. Talán a legjobb kifejezés rá, kellemes társaság volt.

 

Ő a zenéhez értett, a zenéhez nagyon. Rendszeresen megtörtént, hogy esti látogatásunk alkalmával büszkén mutatta, épp milyen nótán dolgozik. Szöveget írt, zenét szerzett és eljátszotta a dalokat. Nyitott volt mindenre, ami zene volt. Tánczenét, bárzenét, cigányzenét, magyar nótát, de ha kellett komolyzenét is eljátszott. Több hangszeren is remekül muzsikált.

 

Az Ő élete és világa a zene, a zenélés volt. Mikor megismertem még heti 5-6 napot muzsikált a szálloda éttermében, vagy a bárban és a strandon is, ahogy a helyzet megkívánta. Később már csak három napot, majd kettőt hívták. Tavaly év végén szóltak, hogy decembertől heti egy alkalomnál többre nem lesz szükség Rá. Ezt már nem várta meg és felmondott, talán attól is megkímélve magát, hogy a végén Őt küldjék el. Büszke ember volt, nem viselte volna el, ha neki mondják, hogy el kell mennie.

 

Ha jól emlékszem novemberben zenélt utoljára a szállodában és talán az életben is.

Próbáltuk bíztatni, tanácsokkal láttuk el, de igazán a problémáját megoldani nem tudtuk. Otthon őrlődött és nem találta a helyét. Már nem írta a dalszövegeket, a szabó, a cipész sem látta többet, és ha esténként benéztünk hozzájuk feleségemmel és kisfiammal, már nem szólt a zene a házukban… kínos és nehéz csend volt mindig.

 

Elmúlott az a világ, amikor egy ebéd vagy vacsora mellé a muzsikusok adják a zenei aláfestést. Az éttermek, szállodák a költségeik megnyirbálásakor elsőként húzták ki a listájukról a zenészeket. Ezek az emberek feleslegessé váltak, addigi munkájuk, elhivatottságuk ma már értelmetlennek tűnik sokak számára. Aki közülük nem tud váltani és valami aktuális dologba kezdeni az akár mindenét elvesztheti. Aki több lábon állt, mint apósom is, az talán lelkileg nem tudja feldolgozni ezt a helyzetet. Ők az életkedvüket veszítik el… Nem tudni melyik rosszabb.

 

Horváth Pál 58 éves lett volna február 24-én. Nem várta meg, hogy ünnepelhessük. 16-án délután örökre elhallgatott a ZENE.

Nyugodj békében Pali bá.

 

Sok minden kavarog a fejemben szerda óta. Attól a szerdától minden megváltozott…

viccek

- Erzsi, este elviszlek vacsorázni, utána sétálunk az őszi illatoktól megült parkban, mint egykor rég, ködbe vesző emlékeink között mi magunk...
- Én az ilyen nyálas szöveget nem értem ám Józsi!
- Elviszlek bazmeg zabálni, aztán megduglak a parki padon, ahol először leszoptál!